20
Jan

Startup story – cicaharc a domainért!

Időnként előfordul, hogy a tervezett poszt helyett az élet dob be valamiféle témát. Ma ilyen a domain regisztráció néhány kérdése is.

Sokszor előfordul, hogy a megrendelőkben felmerül a kérdés. Miért is fizetünk mi ezeknek itt?

giphy

Több szempontból sem mindegy, hogy melyik ország területén működünk, és melyik ország domain nevét próbáljuk meg regisztrálni. A vonatkozó törvények nagyon eltérőek lehetnek mondjuk egy .com vagy egy .hu domain esetében. Cégalapításkor egyszerűbb a helyzet, mert kellő odafigyeléssel előre láthatóak a problémák. Harcra ekkor is lehet készülni, de legalább előre látható.

Az igazi kérdés, hogy mi a helyzet egy olyan domain esetén, ahol a megrendelő régóta piacon van, viszont az online szférában startupnak számít. Ez az eset ilyen szempontból kicsit rendhagyó. Mostani ügyfelünk, egy KFT és szeretné használni a cégnevével megegyező domain nevet. A dolog idáig elég egyszerűnek tűnik, fejlesztünk egy weboldalt megvesszük a domain nevet, mindenki boldog.

A webnek létezik azonban egy olyan oldala is, amivel az ember kevésbé szívesen találkozik. Egy másik cég fogta, és a szóban forgó domaint egyszerűen leregisztrálta. Ez a másik cég azzal keresi a kenyerét, hogy domain neveket vesz meg, majd megpróbálja az eredeti tulajdonosuknak eladni.

Tuti biznisz nem? Egy domain regisztráció átlagosan 3000 Ft, ha tőlük vennénk meg amit úgymond lenyúltak, viszont 39.000 Ft. Szerencsére kétharmadia törvényei az eredeti jogtulajdonost védik, így nem lehetetlen az adott cím megszerzése.

A legtöbb esetben a jogtalan regisztráló a következővel védekezik: a domain bejegyzését követő két héten belül lehetősége lett volna az ügyfelünknek reklamálni. Nagyon fontos azonban, hogy maga a tény, hogy a bejegyzés előtti két hétben nem tiltakozott a bejegyzés ellen, semmiképp sem minősül joglemondásnak.

Létezik ugyanis a .hu Domain Bro Code, azaz Domainregisztrációs Szabályzat ami kimondja:

2.2 A domain névvel kapcsolatos egyéb kritériumok

2.2.1 A domain-igénylő a delegálni kért domain nevét a jogszabályok és a Szabályzat keretei között szabadon választja meg, ugyanakkor a lehető legnagyobb gondossággal tartozik eljárni abban a tekintetben, hogy az általa választott domain név, annak igénylése, illetve annak használata más személy vagy szervezet jogait (pl. névkizárólagossághoz fűződő jogát, személyiséghez fűződő jogát, kegyeleti jogát, szellemi tulajdonhoz fűződő jogát stb.) ne sértse. A domain-igénylőtől elvárható, hogy a domain név megválasztása előtt ellenőrizze a cégjegyzéket, illetve a védjegy adatbázist.

Ezek olyan dolgok, amiket érdemes végigolvasni akkor is ha saját részre vagy más részére igyekszünk egy domain nevet lefoglalni. Külön kiemelném, hogy ezek a szabályok kis hazánk domain neveire vonatkoznak, így külföldi piacra lépés esetén könnyen előfordulhat, hogy új nevet kell választanunk a már itthon bejáratott márkánknak.

Tehát röviden a válasz, ha valaki megpróbálja elvenni azt a nevet amire jogunk van, ne hagyjuk magunkat.

2.3.2 A domain-igénylő, illetve domain-használó köteles

  1. a) a domain név megválasztásakor megfelelő gondosságot tanúsítani, és a választását – annak jogszerűsége szempontjából – az igénylést megelőzően ellenőrizni,
  2. b) a választott domain névről önként lemondani, ha a gondos eljárás ellenére is a már delegált domain név használatával más jogát sérti,

A megoldás nem minden esetben lesz a legegyszerűbb, könnyen belefuthatunk olyan szituációkba ahol a másik fél nem fogja fel, hogy a törvény mindenkire vonatkozik.